A nemzeti összetartozás napja alkalmából rendezett történelem versenyt a Szilágyi Erzsébet Gimnázium. A vetélkedőt azzal a céllal rendezik meg ezentúl minden évben, hogy felhívják a diákok figyelmét a magyarság határok nélküli egybetartozására, erősítsék nemzettudatukat.
Az országgyűlés tavaly tavasszal döntött arról, hogy június 4., a trianoni békediktátum aláírásának napja a nemzeti összefogásé legyen, ehhez kapcsolódik a Szilágyi kezdeményezése.
Bár a verseny regionálisan lett meghirdetve, a 48 induló között vannak pécsi, szegedi és mezőberényi diákok is, illetve meghívást kaptak az Arany János Tehetséggondozó Programban részt vevő iskolák is. A két fordulós verseny első felvonásában írásbeli feladatot kaptak a tanulók az Erdélyi Fejedelemség történetéről, a június 1-jei döntőben szóban számolnak majd be tudásukról.