Legalább ötven különféle Skoda érkezett hétvégén Egerbe egy háromnapos találkozóra. A szombati füleki kirándulás után vasárnap felvonultak az autók a városban, majd a várban állították ki az egykori Csehszlovákia szocialista iparának közismert gyártmányait.
Valamikor nyolc évvel ezelőtt a Skoda Coupéknak rendezték az első találkozót Egerben, azóta már befogadták a farhűtősöket és a régi Skodákat, megjelentek az orrhűtős farmotorosok is. A szervezők azt mondják, inkább a régi járművek felé szeretnének nyitni, és büszkék arra, hogy már most is több veteránvizsgás autó megjelenik a Skoda-találkozón.
Az egri találkozón résztvevő ötven Skoda szombaton csaknem 170 kilométert tett meg Eger és Fülek között. Az idei találkozóra már jöttek Szlovákiából és Romániából, még Ausztriában is vannak rajongói ennek az autónak.
Idén harmincéves a Garde, a díjazást is az ünnephez igazították: a legszebb Coupe, a legszebb négyajtós és a legszebb régi Skoda mellett díjazták a legszebb Gardét is.