Csődhelyzet

A megye jelenlegi vezetésének hozzá nem értése és tehetetlensége vezetett a jelenlegi helyzethez, az adósságrendezési eljárás elrendelését indokló 280 millió forintos tartozásról már jó ideje tudnak, az nem új dolog, régóta folyamatban lévő per. – jelentette ki dr. Nagy Imre a pénzügyi bizottság ülését követően. A szocialisták megyei frakcióvezetője úgy fogalmazott: reméli, hogy a Fidesz nem Heves megyén próbálja ki, hogyan lehet szanálni megyéket.

A Fideszes márciusban már tudott az ügyről, a kialakult helyzetről valótlant állítanak, amikor az előző vezetésre próbálják rákenni a megye kedvezőtlen pénzügyi helyzetének kialakulását – mondta dr. Nagy Imre. Szerinte havonta 100 millió forinttal kevesebb bevétele van az önkormányzatnak mióta a Fidesz kormányoz, illetve ügyes módon összefüggésbe hozzák a HospInvest ügyét a mostani gazdálkodási körülményekkel, holott annak semmi köze e kérdéshez, ráadásul, ugyan helytelenül, a cég több 100 milliós terhet tett át az önkormányzat válláról vállalkozásokéra.
Dr. Nagy Imre hozzátette, az egyetlen szocialista vezetésű megye volt a Heves megyei az elmúlt ciklusban, amely nem volt eladósodva, most pedig akár a Vármúzeum és a színház működése is veszélybe kerülhet.
Holnap rendkívüli közgyűlésen tárgyalják a helyzetet.