Rendkívüli közgyűlésen tárgyaltak a megyei önkormányzatnál indult adósságrendezési eljárásról. A testület döntése alapján a bírósági döntés ellen nem nyújt be fellebbezést a megye.
Néhány hónapja a költségvetés elfogadása után kiegyensúlyozott gazdálkodásról számolt be a fideszes megyei vezetés, most pedig csődhelyzet van – kérte számon a kialakult helyzetet Dudás Róbert a Jobbik frakcióvezetője.
Dr. Nagy Imre, a szocialisták frakcióvezetője elfogadhatatlannak nevezte a Fidesz hozzá nem értését, mint mondta, a vezetés hónapok óta tudta, hogy az eljárásnak ez lesz a vége, mégsem intézkedtek, kérte, mondják meg, ha ezt szándékosan tették. Egyeben azt javasolta, hogy a vár, illetve a kórház pályázatára fordított önerőből fizessék ki a szóban forgó 280 millió forintot. Szabó Gyula szocialista képviselő úgy fogalmazott, el kell dönteni, hogy a testület meg akarja-e oldani a kérdést, vagy kipróbálnak egy játékot, hogyan lehet egy megyét lejáratni.
Szabó Róbert, a megyei közgyűlés fideszes elnöke kijelentette, a mostani helyzetért az elmúlt tizenkét év szocialista vezetése, a Sós-korszak a felelős. Mint mondta, a 280 milliós követelés jogos, de vállalhatatlan. A közgyűlés elnöke kiemelte, hogy az adósságállomány olyan kötelező feladatokat veszélyeztet, mint az oktatás, vagy az idősellátás, ezért fel kell azt számolni.
Deé András, a Fidesz-KDNP képviselője úgy fogalmazott, az az ügy csak a kegyelemdöfés az elmúlt tizenkét éves folyamat után, 2008-ban ámokfutásra kényszerítették a megyét a HospInvesttel kötött szerződéssel, ez lett a vége, a csődhelyzet.
A szocialista frakció többször is hangsúlyozta, hogy szerintük nincs a jelenlegi helyzetnek köze a HospInvesthez. Szabó Róbert elnök ennek ellenkezőjét hangsúlyozta.
Dr. Barta Viktor főjegyző azt mondta, hasznos lenne, hogy a legrövidebb idő alatt lefolyjon az eljárás.
A válságrendezési költségvetést 60 napon belül kell elfogadni.
Nyolc napon belül feláll a Mátraholding munkáját segítő öt fős előkészítő-tanácsadó bizottság, amelynek tagjai a közgyűlés elnöke, a főjegyző, a pénzügyi gondnok, a pénzügyi bizottság elnöke, illetve egy választott képviselő, ez utóbbi dr. Gondos László alelnök lett.
A vita után a Fidesz-KDNP frakció 8 szavazatával eldőlt, hogy az önkormányzat nem fellebbez az ügyben.