A fogyatékos fiatalok szórakoztatására ismét nosztalgia majálist szerveztek Síkfőkúton. Az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Heves Megyei Szervezete idén először nemcsak a megyéből hívta közös ünneplésre a sérülteket.
Jó időnek örvendhettek a hétvégén a majálisozók. Idén már 11. alkalommal szervezett közös programot az ÉFOÉSZ, most azonban nemcsak a megyéből, hanem például Rákospalotáról is hívtak vendégeket a programra. A tóparton 200 fogyatékos gyermek és fiatal ünnepelt együtt. Ügyességi- és akadályversenyt, kézműves foglalkozásokat szervezetek nekik, közben pedig zenéltek és táncoltak a résztvevők. A program összefogással, pályázatokkal, támogatók segítségével és nagy lelkesedéssel valósult meg. Az ilyen rendezvények szerevezésével is szeretnék megteremteni annak lehetőségét, hogy a fogyatékos emberek könnyebben beilleszkedjenek a társadalomba.