Gyógyturisztikai központ létesül Egerben a termálfürdő mellett. A négy csillagos szálloda a tervek szerint egy év múlva készül el, a létesítménnyel új vendégkört szeretnének a városba csábítani. A beruházás összértéke 1,7 milliárd forint. Az épület alapkövét csütörtök délután tették le.
Ha elkészül, ilyen lesz a város új gyógyturisztikai központja. A négy csillagos szálloda kivitelezése még tavaly elkezdődött, a további munkálatokat ünnepélyes alapkőletétel előzte meg. Száz éves álom, hogy Eger fürdővárossá váljon, a termálfürdő mellé tervezett szálloda új vendégkört hoz a városba, ezzel új piacot nyit meg Egerben – mondta beszédében Habis László polgármester. A létesítmény gyógyturisztikai rekreációs központként működik majd Egerben, elsősorban a norvég turisták és gyógyulni vágyók igényeit igyekszik majd kiszolgálni. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár szerint az, hogy az idei év első felében hazánk tölthette be az Unió soros elnöki tisztségét sok új lehetőséghez is juttatta az országot. Horváth László megyei kormánymegbízott is támogatásról biztosította az építtetőt. A központ létrehozását 50%-ban hitelből, 25%-ban pályázati támogatásból és ugyancsak 25%-ban önerőből finanszírozzák, a beruházás összköltsége 1,7 milliárd forint. A létesítményen keresztül magas színvonalú egészségügyi szolgáltatásokkal szeretnék bővíteni a város kínálatát. Cél, hogy növeljék a vendégéjszakák számát, a turizmus és az egészségügy területén új munkahelyeket teremtsenek.