Dűlőfesztivál

A fogyatékos fiatalokat támogatták a hétvégén azok, akik részt vettek az első Dűlőfesztiválon. A rendezvényt Bolyki János egri borász szervezte, azért, hogy a Dűlő Klub tagjaival közösen segítse a Forrás Fogyatékkal Élő Fiatalok Alapítványát.

Kóstolás neves borászok boraiból, koncertek, fogyatékos fellépők és jótékonyság. Mindezek együttesen alkották az első Dűlőfesztivált. Bolyki János a 2009-es év Fiatal Magyar Borásza nem szokványos módját választotta az adományozásnak. Az egri és környékbeli borkedvelőket hívta közös programra, a belépőjegyek árából 500 forintot ajánlott a Forrás Fogyatékkal Élő Fiatalok Alapítványának, emellett borárverést is szervezett. A Bolyki Borkatlanban a Dűlő Klub kilenc egri tagja és mádi borászok kínálták nedűiket. A színpadon közben koncertek szórakoztatták az érdeklődőket. A Kerekes Band mellett színpadra álltak a nap főszereplői is. A fogyatékos fiatalok tánccal, énekkel és paródiával szórakoztatták a közönséget. Bolyki János mindig is szívén viselte a fogyatékos emberek sorsát. Korábban az egri Mlinkó István Általános Iskola hallássérült diákjainak adományozott egy játszóteret. Néhány hónapja pedig azon munkálkodott, hogy létrehozzon egy alapítványt az eddig csak klubként működő fogyatékos fiataloknak. A Dűlőfesztiválon a borárverésből és más adományokból több mint 1 millió 200 ezer forint gyűlt össze.