Fokozott közúti ellenőrzést tartott a rendőr-főkapitányság a megye útjain. Az akcióban külön figyelmet fordítottak azoknak az autósoknak a kiszűrésére, akik telefonáltak vezetés közben.
Egerben egy helyszínen, az Egri úton zajlott az ellenőrzés. Felnémet elején egy civil autóban elhelyezett kamera készített felvételeket a városból kifelé haladó autókról, s amennyiben a kép egyértelműen bizonyította, hogy a jármű vezetője telefonált, néhány száz méterrel arrébb az egyenruhások megállították a szabálysértőt.
Az ilyen ellenőrzésekre azért is szükség van, mert elég gyakori problémáról van szó.
Az intézkedő rendőr, ha szükséges, közigazgatási eljárást indít ilyen esetben, a büntetés összege lakott területen belül 10, azon kívül 15 ezer forint. Az egri ellenőrzés során négy óra alatt négy autóst állítottak meg amiatt, hogy telefonált vezetés közben.