A szocialisták összefogásra szólítják föl a különféle ágazatok szakszervezeteit, hogy közös erővel érdemi tárgyalásokra szorítsák a kormányt, különben a rendvédelmi dolgozók után mindenki sorra kerül – állítja dr. Harangozó Tamás, az MSZP elnökségének tagja. Harangozó azt mondja: Orbán Viktor tegnapi beszédéből kiderült, hogy amit most a rendvédelmi dolgozókkal tesz a kormány, az vár a társadalom többi részére is.
Kiderült, hogy a kormány ismét becsapta a rendvédelmi szakszervezeteket és az állományt. Most úgy tűnik, a kabinet visszatér a Széll Kálmán Tervben megfogalmazottakhoz, és eltörlik a szolgálati nyugdíjba vonulás lehetőségét, visszamenőleg elveszik a nyugdíjakat – minden más kormányzati kommunikáció hazugság – mondta dr. Harangozó Tamás szocialista politikus. Az MSZP meggyőződése, hogy egyetlen szakszervezet sem írhatja alá ezt a dokumentumot. Harangozó szerint a Fidesz tudatos csúsztatásokkal és hangulatkeltéssel próbálja megalapozni a szolgálati nyugdíj rendszerének eltörlését, ilyen hangulatkeltésnek nevezte Harangozó azt is, hogy a miniszterelnök bohócoknak tekinti a rendvédelmi dolgozókat.
Amit most tesznek a rendvédelmi dolgozókkal, az vár mindenkire – mondta a szocialista politikus Orbán Viktor tegnapi beszédére hivatkozva.