Az utóbbi időszak feszültsége jellemezte a Gárdonyi Géza Színház évadzáró társulati ülésének hangulatát is, tekintve, hogy az adósságrendezési eljárás alatt álló fenntartó Heves Megyei Önkormányzat a törvény értelmében nem finanszírozhatja az intézmény működését. A megye és a város vezetői a helyzet ellenére egyaránt ígéretet tettek arra, hogy lesz színház, elindulhat a következő évad, a dolgozók megkapják a bérüket. Azt azonban sem Szabó Róbert, a megyei közgyűlés elnöke, sem Rázsi Botond alpolgármester nem tudta megmondani, hogy miből.
Az önálló társulat fennállása óta nem volt ennyire zaklatott évada a Gárdonyi Géza Színháznak. Február 1-je után a váratlan direktorváltás okozott feszültséget, az utóbbi időben pedig a megoldatlan finanszírozási helyzet.
Az évadzáró társulati ülésen Szabó Róbert, a megyei közgyűlés elnöke is úgy kezdte megszólalását: tapintható a feszültség a színházteremben. Mint mondta, szeretné azt mondani, hogy minden rendeben, de a társulat azt úgysem hinné el, majd az 1552-es ostrom példáját hozta fel a helyzetet jellemezve, a várvédőkhöz hasonlítva a társulat tagjait. Szabó Róbert azt ígérte, mindent elkövet a színház további működése érdekében, amely nem lehet kérdés.
Rázsi Botond alpolgármester kijelentette, a város továbbra is teljesíti kötelezettségeit, Habis László polgármester pedig országgyűlési képviselőként megpróbál törvénymódosítást elérni, ezzel is lehetőséget teremtve a finanszírozás megoldására. Hozzátette, meg kell érteniük a színház dolgozóinak, hogy nem csak róluk, hanem a teljes intézményhálózat működtetéséről van szó.
Blaskó Balázs igazgató azt mondta, jelen helyzetben nem kell attól tartani, hogy szűkül a költségvetés, tekintve, hogy nincs is. A direktor kiemelte, a műsorterv és az azt ismertető füzet elkészült, ennek ellenére csak virtuális évadról lehet beszélni, azt meghirdetni nem lehet, sőt új társulati tagokat sem tud szerződtetni ebben a helyzetben. Hozzátette, a megoldás egy hónapon belül meg kell, hogy szülessen, ha augusztus 1-jétől meg lehet kezdeni a bérletek árusítását, január végéig biztosítható a színház működése a bevételekből.
A társulat nevében Fehér István kijelentette, 120 ember megélhetésének biztosítására nincs garancia, Pálfi Zoltán pedig a más városok jóval magasabb támogatási összegével hasonlította össze az egri intézmény finanszírozását.
Erre válaszolva Szabó Róbert azt mondta, keresik a megoldást, Rázsi Botond pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy más önkormányzatok működtetésre vesznek fel hitelt, amit az egri nem tesz meg.