Lezárult a két éves Kreatív jövő elnevezésű program az Egri Kulturális és Művészeti Központban. A projekt zárókonferenciáján bemutatták a 2009 októberétől megvalósított táborokat, alkotóműhelyeket, tehetséggondozó foglalkozásokat. A programokba bevonták az ép, a fogyatékos és a hátrányos helyzetű gyerekeket is.
A program a különböző művészeti ágak széles skáláját ölelte fel, a gyerekek válogathattak az alkotóműhelyek, zenei és színházi nevelési programok, drámapedagógiai foglalkozások között. A programba a fogyatékos fiatalokat is bevonták, a szalaparti iskola és a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület tagjai is bekapcsolódtak. Konzorciumi partnerként a füzesabonyi városi intézményi központ is csatlakozott. Itt 2009 októbere óta több mint 700 foglalkozást tartottak háromezernél is több résztvevőnek. A tehetséggondozás jegyében nonverbális diáktalálkozót, tűzzománc biennálét, alkotó táborokat szervezetek és idén is megrendezték a Miénk a Tér! művészeti fesztivált. A Forrás Gyermek és Ifjúsági Központban kiállítás nyílt azokból az alkotásokból, amelyek a projekt ideje alatt készültek. A közel két éves program megvalósítására egy sikeres pályázatnak köszönhetően több mint 99 millió forintot fordíthatott az Egri Kulturális és Művészeti Központ.