Eger is kapcsolódott a Zene Európai Ünnepéhez, amely francia kezdeményezésre 1982 óta szolgája azt, hogy ingyenes, szabadtéri koncerteket élvezhessen a közönség. A város zenekarai és kórusai az Érsekkertben és a Dobó téren léptek föl.
A Zene Ünnepén több mint 100 országban rendeznek szabadtéri koncerteket június 21-én, a nyár első napján. Magyarország 1997-ben csatlakozott a mozgalomhoz, amely arra is lehetőséget ad, hogy a zenészek más országokban is vendégszerepelhessenek. Az Egri Kulturális és Művészeti Központ programjában szereplő szlovák együttes ugyan nem tudott eljönni, a tervek szerint a következő években mindig lesznek vendégei a rendezvények, ahogy az egri zenészek is utazhatnak majd külföldre. A napot a Blackrose Night reneszánsz rockzenekar nyitotta meg a Zenepavilonban.
A Dobó téren, illetve a Minorita templomban kórusok adtak hangversenyt, majd Liszt Magyar rapszódiájára vetítették a Heves Megyei Fotóklub alkotóinak képeit.