Június 23-án ünnepeljük az Olimpia Napját. 1894-ben ezen a napon alapították meg a párizsi Sorbonne Egyetemen a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot. Az ünnephez kapcsolódva az Egri Városi Sportiskola legeredményesebb három szakosztályának képviselői – edzők és versenyzők vegyesen – új melegítőket, pólókat, cipőket kaptak.
Az Egri Városi Sportiskola sportfelszerelés vásárlására mintegy 500 ezer forintot nyert. A klub vezetése úgy döntött, a legeredményesebb három szakosztály, az atléták, az ökölvívók és a birkózók legjobbjai – főleg azok, akik nyáron a különböző korosztályos válogatottakban is szerepelnek – új, az EVSI logójával és a szakosztály megjelöléssel ellátott melegítőket, pólókat, valamint cipőket kapnak. A megvásárolt felszerelési tárgyak értéke eléri a 800 forintot, de az igazgató, Kovács Géza jóvoltából 300 ezer forinttal kevesebbet kellett értük fizetni. A pályázati pénzből 40 versenyző és edző kapott így minőségi sportfelszerelést.