Informatikai fejlesztésre pályázhatnak a kis- és középvállalkozások az Új Széchenyi Terv keretében. Eszközök, programok vásárlására, honlap létrehozására, a munkatársak továbbképzésére összesen 11 milliárd forint áll rendelkezésre.
A Digitális Megújulás Cselekvési Terv július 1-től teszi lehetővé a kis- és közepes vállalkozásoknak, hogy informatikai fejélesztésre pályázzanak. A kiírás szerint 40-50 százalékban lehet a fejlesztéshez támogatáshoz jutni, 1 és 10 millió forint között. A pályázatról szólva Nyitrai Zsolt infokommunikációért felelős államtitkár hangsúlyozta, ma már a vállalkozások versenyképességéhez elengedhetetlen a megfelelő informatikai háttér, amely cégnek nincs honlapja, óhatatlanul lemarad.
A fejlesztési lehetőségtől azt várják, hogy a fellendülő vállalkozások megerősödve több embert tudnak foglalkoztatni.
Nyitrai Zsolt kiemelte, hogy megszüntették a felesleges bürokráciát. Lényegesen leegyszerűsödött a pályázati környezet, nem kell több tíz oldalas papírokat kitölteni, és a beadástól számított 45 napon belül megkötik a támogatási szerződést a nyertes pályázókkal.
A lehetőség a jövő év végéig, illetve a 11 milliárd forintos keret erejéig tart, ezért az államtitkár arra biztatta a Heves megyei vállalkozásokat, hogy minél hamarabb adják be a pályázatukat.