Új Széchenyi Terv – Kevesen pályáznak a megyéből

Az Új Széchenyi Terv keretében a Heves megyéből eddig beérkezett pályázatok elmaradnak az országos átlagtól. A vállalkozásfejlesztési konferencia azért szerveződött, hogy biztassák a térség cégeit, hogy legyenek bátrabbak, használják ki jobban a fejlesztési lehetőségeket. A tanácskozást az önkormányzat kezdeményezte, melyre a megye mikro-, kis- és középvállalkozásait, azok tulajdonosait várták.

A konferencián az Új Széchenyi Terv pályázatairól, a mikrohitel programokról, a fejlesztési lehetőségekről tájékoztatták a vállalkozókat, cégvezetőket. Habis László polgármester köszöntőjében azt mondta: a pályázati lehetőségek széles körűek, akik jól felismerik az ebben rejlő lehetőségeket jelentősen fejleszthetik vállalkozásukat, ezáltal erősödhet a térségben betöltött gazdasági szerepük. Ez foglalkoztatási szempontból is lényeges. Az Új Széchenyi Terv kiírásai között sikeresek a vállalkozásfejlesztési program pályázatai, eddig több mint 3 ezer beadott igénnyel, 130 milliárd forint támogatási lehetőséggel éltek a cégek. Könnyen és gyorsan elérhető forrást jelent a mikrovállalkozások fejlesztése című kiírás, ennek előnye, hogy 10%-os önerővel is lehetőség van eszközbeszerzésre, informatikai fejlesztésre, ingatlanvásárlásra.
A konferenciát követő sajtótájékoztatón Horváth László kormánymegbízott a pályázati lehetőségek megyei vonatkozásáról beszélt. Mint mondta: a mikorvállalkozások támogatásán túl a Kormányhivatalnak a megyében – főleg a legelmaradottabb térségekben – a közfoglalkoztatás erősítése is feladata.
Az Új Széchenyi Terv pályázatainak egy részét ez év végéig lehet elérni, de a kiírások folyamatosan nyitva vannak, a végső pályázati határidő 2012. december 31-e.
www.ujszechenyiterv.gov.hu