Deákot a Deákra

Az Egri Városszépítő Egyesület egy bronz Deák Ferenc-mellszobrot szeretne állítani a Deák Ferenc utcában, a Református templom előtti térre. A költségek elérik a 2,5 millió forintot. Ehhez várják a támogatók segítségét.

A Pelcz Balázs szobrászművész által készített mellszobor makettje megtekinthető a Városháza aulájában. A kivitelezés költségei elérik a 2,5 millió forintot, ebből eddig 700 ezer forintra kapott ígéretet az egyesület. A fennmaradó összeget adományokból gyűjtenék össze, ezért várják minden olyan vállalkozás, illetve magánszemély jelentkezését, akik anyagi segítséget tudnak nyújtani.
A szobor tervezett helye a Deák Ferenc utcai református templom előtti téren lenne. Ha a szükséges összeg időre összegyűlik, akkor a bronz mellszobrot október 23-án avatják föl. A Deák Ferenc-mellszobor felállításához az egyesület honlapján látható számlaszámra várják a felajánlásokat.
Mint azt Sós István, az Egri Városszépítő Egyesület elnöke elmondta, a szervezet jövő évi 30 éves jubileumára további munkákat is terveznek.

http://www.egrivarosszepitok.hu/

Számlaszám:11739009-20160694