Több olyan Egri séta is volt már idén tavasszal és nyáron, ahol legalább kétszáz érdeklődő jelent meg, a szervezők szerint ez is bizonyítja a program népszerűségét. Most a Bazilikáról mesélt dr. Ludányi Gabriella.
A fenséges épület. Miért lett ilyen? – ez volt a legutóbbi egri séta címe. A Bazilikáról, annak építéséről, építészeti jellegzetességeiről dr. Ludányi Gabriella művészettörténész mesélt. A helyén már a középkorban állt egy gótikus templom, 1580-tól ez lett a főegyház, majd székesegyháznak nevezik.
Ahogy nőtt a város és az egyházmegye lakossága, át kellett alakítani a templomot is, először 1727-ben bővítették, majd az 1800-as években elhatározták egy főszékesegyház építését. A Bazilika hat év alatt épült fel, 1837-ben szentelték fel. Az egri séták népszerű, mondja dr. Renn Oszkár szervező, idén is volt már néhány olyan helyszín, történet, amire több százan voltak kíváncsiak.
Az egri kövek talán minden magyar város köveinél többet mesélnek – vélik a szervezők -, ezért Jövő héten a kőtár titkairól mesél Fodor László a várban.