Új, az egri várat ábrázoló alkotással gyarapodott a Hungarikon szubjekt-gyűjtemény. Madarassy István szobrász alkotását a Végvári Vigasságokon mutatták be. A XVI. történelmi fesztivál utolsó két napján táncosok, zenészek, katonai hagyományőrzők léptek fel, az Egri Hegysport Egyesület versenyén pedig 24-en mászták meg a Dobó-bástyát.
Amikor 2010-ben Egerben járt a Hungarikon kiállítás, a vár igazgatója egy követ ajándékozott a gyűjtőnek, Kárpáti Tamásnak. Ebből a kőből szobor született, Madarassy István készítette egy régi metszet alapján.
Ez a szobor is bekerül az ikonok közé – mondta Kárpáti Tamás, gyűjtő – a Hungarikon kiállítás most a Festetics-kastélyban, majd Dunaszerdahelyen, aztán a londoni olimpián látható.
Habis László polgármester szerint büszkék lehetünk a magyar tehetségre, tudásra, művészetre. Ha feltesszük a kérdést, hogy mit tudunk adni a világnak és magunknak, a válasz a tehetség – mondja a polgármester -, ezért is fontos kezdeményezés a Hungarikon.
A Végvári Vigasságok utolsó két napján a katonai hagyományőrző csoportok léptek fel, azok, amelyek a Civil Csillagok minősítő fesztiválon a legjobb minősítést kapták.
Amíg a várban egymás után léptek színpadra a táncosok, zenészek, a Dobó-bástyát ostrom alá vették a hegymászók. Profik és amatőrök indultak a XIII. várfalmászó versenyen.