Szent Anna búcsúra gyűltek össze vasárnap a Szarvaskő és Bélapátfalva közt a hegyekben meghúzódó Gilitka-kápolnába. A kegyhelyet több mint 260 éve látogatják a zarándokok, a kis templomban Szűz Mária édesanyjának róják le tiszteletüket, hozzá fohászkodnak a megpróbáltatásokban.
A kápolnát 1750-ben építették, a Gilitka patak völgyében, azon helyen ahol a legenda szerint Szent Anna megjelent. A kegyhelyet kezdettől fogva zarándokok és kirándulók, hívők és keresők látogatják, hogy Szűz Mária édesanyjának közbenjárását kérjék a szerencsés szüléshez, a helyes gyerekneveléshez és ügyes-bajos dolgaikhoz, július végén Szent Anna napján pedig a hagyomány szerint ünnepi szentmisével köszöntik Jézus Krisztus Nagyanyját a búcsújárók. A kápolnát 2006-ban teljesen felújították, azóta minden évben száznál is többen látogatnak ki a kis templomhoz a szent ünnepén, idén is mindenfelől érkeztek a zarándokok.
A kegyhelyre érkezett zarándokok idén is szabadtéri szentmisével ünnepelték a kápolna névadóját.