Népi zene és tánc, közép-európai és balkáni ritmusok, színes népviseletek kavalkádja fogadta a hétvégén a Dobó térre látogatókat a XXIII. Agria Nemzetközi Folkhétvégén. A kétnapos rendezvényen lengyel, görög, bosnyák, török és magyar néptáncegyüttesek tartottak bemutatót nemzeti táncaikból.
A fellépő élő zenekaros népi együttesek táncos felvonulással csalogatták a Dobó térre a közönséget. A szereplők közül sokan korábban is jártak már Magyarországon, hasonló rendezvényen, Egerben azonban legtöbbjük először szerepel. A görögök a macedón határ melletti Almopia régióból érkeztek, lassú indítású gyorsuló, vidám táncokkal készültek, a nők a tájegység menyasszonyi viseletében léptek színpadra.
A női ruha különlegessége a fejdísz, melyet a legenda szerint Nagy Sándortól örököltek az asszonyok. A nagy hódító egyik csatájában a nők hősiesen és a férfiaknál is bátrabban álltak helyt, ezért ajándékozta nekik díszes fejfedőjét az uralkodó, mely azóta népviseletük része-mondta az együttes tánctanára.
A bosnyák fellépők egyik sajátos táncukat, a néma körtánc nevet viselő produkciót adták elő, melynek különlegessége, hogy zenei kíséret nélkül járják, az aláfestő muzsikát a talpak dobogása és a hangszerek csattogása adja.
A táncosok hetekig készültek a fellépésre, a majdnem 60 éve működő felsőtárkányi együttes is sokat gyakorolt.
A program főszervezője elmondta, a változatosság kedvéért minden évben más együtteseket hívnak.
A folkfesztivállal egy időben idén is megrendezték az egri borvidék bormustráját, a közönség így egyszerre élvezhette a néptáncosok műsorát és a jó bort.