Sikeresen zárta Iskolapélda elnevezésű pályázatát az Egri Kulturális és Művészeti Központ. Az egy éve indult projekt célja az volt, hogy az óvodai nevelésen és a tanítási órákon kívül számos kulturális programot, szakkört, tábort, kirándulást biztosítson a tanulók számára. A programok megvalósítására közel 50 millió forintot nyert el az intézmény.
Hat óvoda, tizenkét általános iskola és négy középfokú oktatási intézmény vett részt Egerből és a környékbeli településekről, az Egri Kulturális és Művészeti Központ Iskolapélda elnevezésű projektjében.
A résztvevő intézményekből közel 1600 gyermek kapcsolódott be a programba, melynek keretében kirándulásokon, táborokon és kézműves foglalkozásokon vehettek részt.
A havi, illetve heti rendszerességgel szervezett szakkörök közt szerepelt diákszínjátszó kör, rendhagyó irodalmi és történelmi témájú foglalkozás, úszásoktatás. Emellett mesevetélkedőn, alkotó játszóházon és várjátékokon is részt vettek a gyerekek.
A projekt sikerességére való tekintettel a szervezők szeretnék a kötelező fenntartási időn túl is folytatni a programok szervezését, együttműködve a partnerintézményekkel.