Közel ezer egri óvodás és általános iskolás tanuló vett részt az Első Erdészeti Nyílt Napon. A rendezvény segítségével a gyerekek játékos formában ismerhették meg az erdő élővilágát, az erdészek munkáját és az erdőgazdálkodás területeit. A szervezők célja, hogy a jövő generációját a természet szeretetére és védelmére nevelje.
Egy napra valódi erdővé változott az Érsekkert, amely az első Erdészeti Nyílt Nap helyszíne volt. Az erdők nemzetközi éve kapcsán szervezett egész napos programra elsősorban a város óvodásait és általános iskolás tanulóit várták. Az érdeklődők kilenc állomáson ismerkedhettek az erdő élővilágával, az erdészek munkájával és az erdőgazdálkodás különböző területeivel. A legnagyobb sikere a vadgazdálkodást és vadászatot bemutató standnak volt, ahol a gyerekek fegyvereket, preparált állatokat tekinthettek meg és vadászkutyákkal is találkozhattak.
Az Erdészeti Nyílt Napra Szlovákiából is érkeztek erdészeti szakemberek Egerbe.
A programsorozat keretében dr. Jung László az Egererdő Erdészeti Zrt. vezérigazgatója, Habis László polgármester és Horváth László Heves Megye kormánymegbízottja együtt ültették el az év fáját.