Megkezdte második félévét az Agria Universitas Egyesület által működtetett Agria Közéleti Akadémia. Az első napon dr. Pók Attila történész a XX. századi összes magyarországi rendszerváltást vette sorra, majd az akadémia hallgatói a szegénység, a társadalmi kirekesztés felszámolásáról tanácskoztak.
Neves előadókkal és izgalmas előadásokkal várja hallgatóit szeptembertől az Agria Közéleti Akadémia. A második félévben szó lesz a magyar médiatörvényről, a médiahatósági felügyelet működéséről valamint a rendszerváltásról és a XX. század nagy változásairól. Az előadók között szerepel Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke, Borókai Gábor, újságíró, volt kormányszóvivő, Pozsgay Imre politikus vagy Romsics Ignác akadémikus, történész is. A második félévet Rázsi Botond alpolgármester nyitotta meg a Városházán, majd dr. Pók Attila történész professzor beszélt a rendszerváltás fogalmáról, a magyar és a kelet-európai rendszerváltás párhuzamairól.
Az Agria Universitas Egyesület nemcsak a közélettel foglalkozók felkészítését, hanem a fiatalok esélyegyenlőségének előmozdítását is célul tűzte ki. Ennek érdekében „Egyenlő esélyek-jó esélyek” címmel projektet indított, melynek tapasztalatait négy napos program keretében értékelik a résztvevő diákok.
A projektben az Eszterházy Károly Főiskola valamint a komáromi Selye János Egyetem hallgatói vesznek részt, a diákok a program zárultával a kutatás során szerzett tapasztalataikat és javaslataikat kiadványban teszik közzé.