Hosszú betegség után 77 éves korában elhunyt dr. Székely Ferenc, a Heves Megyei Sportmúzeum alapító igazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság örökös tiszteletbeli tagja, a Heves Megyei Úszó és Vízilabda Szövetség főtitkára.
Feri bácsi hosszú ideje harcolt a betegséggel, de eddig mindig talpra állt. Ott volt a júniusi ünnepségen, amikor átadták a megújult kiállítói teret. A 16 milliós, uniós beruházásnak köszönhetően iskolabarát, foglalkoztató múzeummá alakult át a Heves Megyei Sportmúzeum. Legutóbb a Kemény Ferenc Sportiskola és Általános Iskola névadó ünnepségén, két héttel ezelőtt találkozhattunk vele a Sportcsarnokban, ahol Habis László polgármester beszédében többek között megemlítette, javasolni fogják, hogy a Heves Megyei Sportmúzeum ezentúl viselje dr. Székely Ferenc, a gyűjtemény kitalálója és létrehozója nevét. Feri bácsi ezt a kijelentést még hallotta. Sajnos, a megvalósítást már nem érte meg. Pedig mekkora munkát végzett már a Sportmúzeum 1993-as indulása előtt. Rengeteg – kezdetben egri, illetve Heves megyei érdekeltségű – relikviát gyűjtött össze a világ minden tájáról. Számos elismerés jelzi tevékenységét. Fáradhatatlanul, mindig a sportért és a szeretett múzeumért tevékenykedett. Az örökség megőrzése és továbbvitele most már mások dolga lesz, de nem szabad elfeledni, hogy a Heves Megyei Sportmúzeumot dr. Székely Ferencnek köszönhetik az egriek, a Heves megyeiek, a világ sportszerető közvéleménye. Nyugodjék békében!