Az eredeti ütemtervnek megfelelően halad a Tűzoltó Múzeum rekonstrukciója. A felújítás során kicserélték a nyílászárókat, a vezetékeket és a gépészeti berendezéseket, elkészültek a szükséges szerkezeti megerősítések. Az épületegyüttesben már csak a festési és a burkolási munkák vannak hátra, a pályázatban foglalt eszközbeszerzésre a működtető EVAT Zrt. a közeljövőben közbeszerzési eljárást ír ki.
A Tűzoltó Múzeum, ahol a múlt értékeit a modern technika vívmányai keltik életre – ez a címe az EVAT nyertes pályázatának. Az Észak-magyarországi Operatív Program keretében 215 millió forint uniós, illetve állami támogatásból teljesen megújul a múzeum, a fennmaradó 40 millió forintot önerőből biztosítják. A tornyos épületet kivéve, amelyet már korábban rendbe hoztak, valamennyi szárnyat rekonstruálják.
A felújítás keretében interaktív és informatikai eszközöket helyeznek el a műemléképületben, így a látogatók közvetlenül ismerhetik meg a korabeli eszközök használatát. Az udvaron játszótér épül, ahol tűzoltóautó, egy tűzoltólaktanyához hasonló vár, csúszópálya és körhinta várja a gyerekeket. A tervekben egy kisebb szabadtéri színpad felállítása is szerepel, itt tűzoltó rendezvényeket, bemutatókat, koncerteket tartanak majd.
A beruházással hét új munkahelyet is teremtenek. Az építési munkákat az idei év decemberében fejezik be teljesen a kivitelezők.