A modern tájképfestészetet tárja az érdeklődők elé a Művészetek Háza Zsinagóga Galériájának új tematikus kiállítása. Az alkotások a debreceni Antal-Lusztig gyűjteményből kerültek Egerbe. A 19–21. századi magyar festmények a képzőművészet élvonalába tartozó, a tájképfestészetben is jelentőset alkotó művészek munkái.
Közel félszáz képzőművész több mint 100 alkotásából, főleg festményekből nyílik kiállítás a Zsinagóga Galériában október elejétől. A gyűjteménnyel a 19-20. századi magyar tájképfestészet történetét szeretnék áttekinteni a szervezők. Festmények mellett szobrok, fotók és grafikák is helyet kapnak.
A kiállításhoz az ősz folyamán öt művelődéstörténeti előadás kapcsolódik, melynek során művészettörténészek és alkotóművészek különböző megközelítéseit adják a tájábrázolásnak. A rendezvény kísérőjeként katalógus és múzeumpedagógiai feladatlapok is készülnek, melyekkel a szervezők a középiskolások vizuális oktatásához szeretnének segítséget adni, hozzájárulni a fiatalok szemléletformálásához, kialakítani a kortárs művészetek iránti fogékonyságot. Tavasszal láthatta a közönség az Álmok, mesék, mítoszok című tárlatot, melynek folytatása a Természeti és épített tájak a festők szemével kiállítás. Mindkettő a Kreatív interakció/ Képzőművészet népszerűsítése Egerben című projekt része.