Elfogadta a Heves Megyei Önkormányzat és intézményeinek első féléves gazdálkodásáról szóló beszámolót a közgyűlés. A szocialista képviselők ara voltak kíváncsiak, hogy miért kellett intézményeket, például a Mátraházai Idősotthont megszüntetni, amikor úgyis állami kézbe kerülnek azok. Erre Szabó Róbert, a közgyűlés elnöke azt válaszolta, hogy az átvétel nem az ő döntésük volt, arról korábban nem tudhattak.
Egyperces néma felállással kezdődött a megyei közgyűlés ülése, a 47 éves korában elhunyt korábbi képviselőre, a gyöngyösi Tuzáné dr. Takács Zsuzsannára emlékeztek.
Napirend előtt képviselői kérdésre válaszolva Ormossy Attila rendőr-főkapitány elmondta, hat uzsorás bűncselekmény ügyében folyik nyomozás a megyében, olyan kirívó eseteket, amelyek közfelháborodást váltanának ki, időben megakadályozzák.
A féléves gazdálkodási beszámoló kapcsán a szocialisták azt a kérdést tették fel, hogy mennyit takarított meg a megye a Mátraházai Idősotthon megszüntetésével, ésszerű volt-e a döntés, amikor az állam átveszi az intézményeket. Érdeklődtek továbbá arról hogy nem sok-e a védelmi iroda első féléves kiadása, az éves keret 85 százalékát ugyanis már elköltötték.
Szabó Róbert, a közgyűlés elnöke elmondta, több tízmillió forintot takarítottak meg a mátraházi intézmény felszámolásával, a védelmi iroda pedig azért költött ennyit, mert az első félévben végzik el a szükséges karbantartásokat, felújításokat.
Szabó Róbert hozzátette, nem érti a szocialistákat,akik egy kizsigerelt megyét adtak át, az általuk támadott adósságrendezési eljárás elindításáról pedig a bíróság döntött.