Hétfőn írta alá Orbán Viktor a megyei önkormányzatok vezetőivel, köztük Szabó Róberttel, a Heves megyei Közgyűlés elnökével azt a politikai szándéknyilatkozatot, amely szerint január elsejével az állam átveszi a megyei önkormányzatok intézményeit és adósságállományát. Ehhez a közgyűlés döntése is szükséges volt, szerdán rendkívüli ülésen megszavazta a testület, hogy támogatja a megállapodást.
A várt módon, nyolc igennel, az ellenzék ellenszavazataival, elfogadta a megyei közgyűlés a szándéknyilatkozat támogatását.
Leggyakrabban a történelmi pillanat, történelmi lépés kifejezések hangzottak el mindkét oldalról. Míg a fideszes képviselők ezt pozitív értelemben használták, az ellenzék az önkormányzatiság eltiprásáról beszélt.
A szocialista és jobbikos képviselők elsősorban azt kifogásolták, hogy a pénteki rendes közgyűlésen még csak szóba sem került a lehetőség, hogy az állam átveszi az intézményeket, szerdán pedig már erről kell dönteniük.
Szabó Róbert a közgyűlés elnöke válaszában elmondta, péntek délután még maga sem tudta, hogy szombatra egyeztetésre hívják össze a megyei vezetőket, hétfőn pedig már alá is írják a szándéknyilatkozatot a miniszterelnökkel.
Dudás Róbert idézett a szándéknyilatkozatból, amelyben a kormány elismeri az önkormányzatok erőfeszítéseit. A Jobbik frakcióvezetője szerint viszont az utóbbi években egyre kevesebb állami támogatás érkezett a megyékhez, ez, nem feltétlenül a rossz gazdálkodás vezetett azok eladósodásához, a kormány pedig most a megmentő szerepében tetszeleg.
Szabó Gyula szocilista képviselő kijelentette, Szabó Róbert felhatalmazás nélkül írta alá a megállapodást, ezzel nem a megye intézményeinek érdekeit szolgálva.
Szabó Róbert válaszában azt mondta, az aláírás jogszerű volt, a Heves megyei emberek nyertesei lehetnek a változásnak, mert egységes lesz az egészségügyi ellátás, az oktatás színvonala. Azzal, hogy az állam átveszi az intézményeket, nem az adott önkormányzat állapotán fog múlni a működés színvonala.
Arra a kérdésre, hogy mi is lesz a megyei közgyűlés dolga ezentúl ha nem lesznek az önkormányzatnak intézményei, Szabó Róbert azt mondta, az intézmények fenntartása csak egy feladat, ott van még a közbiztonság vagy a szakképzés kérdése, illetve a legfontosabb, a területfejlesztés, a közgyűlés dönti el ugyanis, hogy hol használják fel a forrásokat a megyében.