Útfelújítások

Egerben több helyen is útlezárásokkal, felbontásokkal, munkagépekkel találkozhatunk, elkezdődtek ugyanis az idei útfelújítási munkák a város több pontján. Az éves költségvetésből 80 millió forintot különített el a város a rekonstrukciók elvégzésére, jelenleg párhuzamosan öt helyszínen végeznek útfelújítást.

Munkagép marja az aszfaltot a Törvényház úton, a város ugyanis elindította az éves útfelújítási programot, jelenleg öt utcában dolgoznak párhuzamosan. A felújítás első ütemében 11 és fél millió forintból a Törvényház utca burkolatát teszik rendbe. A szakemberek szerint az út a jelentős forgalom miatt komoly terhelést kapott, emiatt romlott meg. Olyannyira, hogy az út alapját is meg kell erősíteni. A jelenlegi kőalapot betonra cserélik és erre kerül majd az új aszfaltszőnyeg. A felújítást várhatóan egy hónap alatt befejezik, de addig csak egy sávon haladhat a forgalom és a helyi járatú buszok útvonalát is elterelték. Emellett további négy helyen adtak át munkaterületet az utóbbi napokban, 5-6 millió forintból végeznek kisebb javítási munkákat a városban.
Szintén elkezdődött Felnémeten az Almárvölgyi utca aszfaltozása, mellyel 47 ott lakó család problémái oldódnak meg. Az ottani lakópark építése során ugyanis a kivitelező nem készített aszfaltozott utat, holott ez szerződésben vállalt kötelezettsége lett volna. Az önkormányzat úgy döntött, vállalja a költségeket és 15 millió forintból, valamint lakásonkénti 50 ezer forintos hozzájárulással elkezdődhetett a munka. Az egri útfelújítási munkák második fordulójában, a közmű rekonstrukció után az Arany János utcát is felújítják majd, a későbbiekben pedig tervezik a Kodály Zoltán utca parkolóbővítését.