Szócska Miklós az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön tájékoztatta Budapesten a megyei és a fővárosi egészségügyi intézmények vezetőit és fenntartóit annak kapcsán, hogy január elsejével állami kézbe kerülnek a kórházak – ezzel megkezdődött a Semmelweis Tervben foglalt szerkezetátalakítási folyamat.
Az MTI tájékoztatása szerint az államtitkár ezt követően elmondta, már előkészítés alatt van az a jogszabály, amely az átvételről szól. A szakmai kérdésekről a következő hónapokban fognak egyeztetni.
A kórházak élén várható változások kapcsán Szócska Miklós hangsúlyozta, nem kívánják külön stresszel terhelni terhelni a folyamatot, ezért egy gyors pályázati kört terveznek.
A találkozón jelen volt dr. Fűtő László, a Markhot Ferenc Kórház ügyvezető igazgatója is, akit – elfoglaltsága miatt – nem sikerült elérnünk, hogy az egri intézmény jövőjéről kérdezzük.