Nagy verseny volt, de megvan a Bárány uszoda fejlesztésére augusztusban kiírt nyílt tervpályázat győztese. A kiírást 56 tervező vásárolta meg. Összesen 48 pályamű érkezett a Polgármesteri Hivatalba, ezek közül 45 felelt meg az előírásoknak.
Nehéz egy olyan dolgot megváltoztatni, amihez az egriek kötődnek – kezdte köszöntőjét Habis László, polgármester a Bárány uszoda tervpályázatának eredményhirdetésén. A pályázati kiírásban ezért fő szempont volt, hogy a tervek visszaidézzék a Bárány uszoda hangulatát. Az 1925-ben épült sportlétesítmény egy embléma városunk életében, hiszen itt található Közép-Európa első 50 méteres medencéje. Már nagyon ráfér, sőt megérdemli, hogy megújulhasson – mondta Rátkai Attila, főépítész. Fontos szempont volt az egykori hangulat megőrzése mellett az is, hogy nyitott, befogadóbarát uszodát tervezzenek a pályázók.
A díjazott munkákat az uszoda felújítási tervének alapdokumentumaként kívánják hasznosítani. A továbbtervezési munkára az I. helyezett tervezővel szándékozik a kiíró szerződést kötni. Az első díjban részesült terv pontosításával szeretnék ugyanis elkészíteni a végleges tervet, amellyel majd uniós forrásokat pályázhatnak meg. A zsűri egy szentendrei építészeti cég tervét ítélte a legjobbnak Dajka Péter vezetésével. A tervek szerint a közeljövőben az egriek egy kiállítás keretében ismerhetik meg a tervpályázat teljes anyagát.
A BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG – SZAKMAI ÉRTÉKELÉS UTÁN – AZ ALÁBBI DÖNTÉST HOZTA:
I. díj: 6-os sorszámú pályamű. Pályázó neve: Dajka Péter.
Puhl és Dajka Építész Iroda Kft. (2000 Szentendre, Angyal u. 3.)
Munkatársak: Berecz Dániel, Csirmaz Annamária, Drabant Ágnes, Horváth Ágnes, Huszár Tamás, Ivanics Zoltán, Oltvai Tamás.
II. díj: 30-as sorszámú pályamű. Pályázó neve: Czigány Tamás.
Czita Építész Iroda Kft. (9024 Győr, Zrínyi u. 4/c.)
Munkatársak: Tóth Györgyi, Papp Róbert, Cseh András, Élő József, Kakas Bea, Kozma Zoltán, Mózes Ádám, Németh Dávid, Stein Júlia, Tátrai Ádám, Serfőző István, Kovács István, Luksander Rezső,
III. díj megosztva a 13-as és 26-os sorszámú pályamű
13-as: Pályázó neve: Szabó Levente – Hetedik Műterem Építészeti, Mérnöki Tervező és Tanácsadó Kft. (1125 Budapest, Tusnádi u. 7/a. II. em. 4.)
Munkatársak: Dvorzsák Jessica, Simon Orsolya, Páll András, Bartis Katalin, Biri Balázs, Csontos Csenge, Horváth Csaba, Cser Ildikó, Barna Gábor, Zubreczki Jenő, Sallai Zoltán.
26-os: Pályázó neve: Nagy Sándor (7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 31/b.)
Munkatársak: ZOA, Ripszám János.
Megvétel: 27-es sorszámú pályamű
Pályázó neve: Keller Ferenc – Sólyom Benedek
Építész Stúdió Kft. (1016 Budapest, Krisztina krt. 71.)
Megvétel: 35-ös sorszámú pályamű
Pályázó neve: Gereben Péter – Marián Balázs
Gereben Marián Építészek Kft. (1026 Budapest, II. ker. Pasaréti út 49.)
Munkatársak: Káldos András, V. Nagy Zoltán, Mészáros Olivér.