Egyedülálló lesz a 2012-es költségvetés jelentette ki Répássy Róbert. Az igazságügyi államtitkár kiemelte, még nem fordult elő, hogy 3 százalék alatti hiánnyal számolnak.
Répássy Róbert a jövő évi költségvetés kapcsán egyeztetett Habis László országgyűlési képviselővel. Az igazságügyi államtitkár hangsúlyozta, az uniós csatlakozásunk óta nem fordult elő, hogy 3 százalék alatt marad a hiány, ráadásul úgy, hogy jelentős biztonsági tartalékkal terveznek.
Az államtitkár hozzátette, az igazságszolgáltatás is olyan terület, amely nyertese lehet az új költségvetésnek, 10 százalékkal nő a bíróságok és ügyészségek működésére fordított összeg, ez pedig lehetővé teszi az igazságszolgáltatás hatékonyabbé tételét.
Répássy Róbert kiemelte, a rendszer átalakításával 3 éven belül nem lesz 2 évnél tovább húzódó eljárás. Ez többek között azzal érhető el, hogy az új törvény módot ad mozgó bírói státuszok meghirdetésére, illetve az ügyek mozgatására, vagyis arra, hogy a kevésbé terhelt bíróságokra kerüljenek át perek.