A sortüzek a magára talált nemzetet félemlítették meg – mondta Nyerges Andor, az 56-os Szövetség egri és megyei vezetőségi tagja az 1956. december 12-ei sortűz áldozataira emlékezve. Nyerges kiemelte azt is: a rendszerváltás utáni sortűz perben senkit nem ítéltek el, katonai vezetők ellen pedig soha nem indult eljárás.
Az 56-os forradalom leverése után az akkori hatalom a gyávákra jellemző megtorlásba kezdett, Egerben 1956. december 12-én, fényes nappal zúdítottak sortüzet a felbérelt vagy önérdektől vezérelt pufajkások a békés járókelőkre – mondta Nyerges Andor, az 56-os Szövetség egri vezetőségi tagja. A forradalomban magára talált nemzetet félemlítették meg. Nyerges Andor szerint a hatalom azért látta szükségesnek a sortüzeket, mert a forradalom nem ért véget novemberben, volt, ahol 1957-ben tudták csak a munkás- nemzeti és forradalmi tanácsokat fölszámolni.
Máig nem tudni, hogy pontosan mennyien haltak meg a Széchenyi utcán, mivel hatósági vizsgálat nem volt, hiába követelték a volt 56-osok, hogy ez történjen meg. Nyerges emlékeztetett a rendszerváltás után zajló sortűz perre, amelyben végül is senkit nem találtak bűnösnek, katonai vezetőket soha nem vontak eljárás alá. Azt reméli, hogy soha többé nem történhet hazánkban ilyen szörnyűség.
Lengyel Gyula azt mondta: ez a megemlékezés erősítsen abban, hogy a bűnt elvessük, a bűnösöknek pedig igyekezzünk megbocsátani.
Csaknem negyven szervezet koszorúzott az emléktáblánál. Az egri szocialistákat kifütyülték.