Ami a sajtóban nem jelenik meg az nem is hír. Ezzel a mondattal kezdte köszöntőjét Kovács Géza a fennállásának 10. évfordulóját ünneplő Egri Városi Sportiskola igazgatója. Az intézmény néhány nappal ezelőtt ünnepelte a kerek évfordulót a városházán. A születésnaphoz kapcsolódóan nemcsak a támogatók és edzők munkáját köszönték meg, hanem a sportiskola életét, tevékenységét, sikereit hirdető újságírókét is.
Az EVSI tíz évvel ezelőtt öt sportággal kezdte meg munkáját, mára 11 szakosztállyal működnek. Ahogy Kovács Géza is elmondta, büszkék arra, hogy minden sportágban vannak korosztályos válogatottaik. Kiemelte, hogy mekkora szerepe van a sajtónak abban, hogy ezek a sikerek eljussanak a nagyközönséghez. A köszöntőt követően elismeréseket adott át azoknak az újságíróknak, akik az elmúlt 10 évben hírt adtak a sportiskola sikereiről. A díjazottak között volt kollégánk Turay Zoltán is, aki már az intézmény indulásáról is tudósított a televízióban.
Mellette emlékplakettet vehetett át Bajzáth Rafael az agriasport.hu munkatársa, és Bódi Csaba a Heves Megyei Hírlap újságírója is.