Nehéz év előtt állunk, hangzott el az MSZP tájékoztatóján, melyen a nemrégiben elfogadott költségvetéssel kapcsolatban foglaltak állást. A szocialisták szerint ha a kormánypárt nem tesz valamit, akkor jövőre a gazdasági mellett, a szociális és társadalmi válság is elérheti országunkat.
Jövőre nő az infláció, ugyanakkor csökken a GDP és még több lesz a munkanélküli – hangzott el az MSZP tájékoztatóján.
Ez a költségvetés már a beterjesztés pillanatában megbukott – mondta dr. Sós Tamás, az MSZP megyei elnöke. A politikus szerint a kormánypárt saját hatalmának bebetonozására készül.
Jövőre még nehezebb helyzetbe kerülhetnek a családok, mert az adók emelése, valamint a reálkeresetek csökkentése ellehetetlenítik a megélhetést – állítják a szocialisták.