Jelentős, mintegy 700 millió forintos beruházást adtak át Erdőtelken. A fémalkatrészeket gyártó cég a Dél-Hevesi Kistérség egyik legnagyobb munkáltatója, a beszállítókkal együtt több mint 500 embernek ad munkát és megélhetést. A termékek zöme exportra kerül.
Az erdőtelki gyártócsarnokkal és idén már egri telephellyel is rendelkező cég folyamatosan fejleszt. A jól végzett munkát mi sem bizonyítja jobban, hogy még ebben a nehéz időszakban is fejlesztések valósulhatnak meg. Ilyen jól prosperáló cégekre van szükség, amihez a megyei önkormányzat, mint a megyei területfejlesztés motorja, minden segítséget megad – mondta köszöntőjében Szabó Róbert, a Heves Megyei Önkormányzat elnöke. Balogh László, ügyvezető igazgató a beruházással kapcsolatban megemlítette, a tervek már 2008-ban rendelkezésre álltak, de a 2009-es visszaesés után 2010-re ismét olyan kereslet mutatkozott a teremékeikre, hogy egy évvel ezelőtt elkezdték ezt a 700 milliós beruházást.
Ennek egy részét, 150 millió forintot, vissza nem térítendő támogatásként az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-Magyarországi Operatív Programjának pályázatán, illetve további 80 milliót a KMOP pályázaton nyertek. Az átadás végén a meghívott vendégek gyárlátogatáson vettek részt.