Két jelentős egri autókereskedés ellen élt vádemelési javaslattal a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adócsalás és magánokirathamisítás miatt. Az elkövetők két év alatt 1500 adtak el hamis papírokkal, így összesen 106 millió forint áfát és 73 millió forint társasági adót csaltak el.
Az adócsalók két módszerrel dolgoztak, egyrészt a felvásárolt autók beszerzési számláin csak eladásuk után tüntették fel a valóságosnál magasabb vételárat, másrészt a tényleges eladók és vevők közé közvetítőket iktattak be, és azt a látszatot keltették, hogy ők árazták fel az autókat. Mindkét esetben ügyeltek arra, hogy a két ár között csupán 50-100 ezer forint különbség legyen, ezáltal az eladáskor jelentkező áfakülönbözetet lényegesen csökkentették.
A kereskedők saját alkalmazottaikat használták fel közvetítőnek, akik másokat us beszerveztek, akadt, aki saját fiát és annak barátait is bevonta az üzletbe.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói 29 tanút hallgattak ki és több ezret írásban nyilatkoztattak.
A három gyanúsított akár 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztésre is számíthat.