Az eredeti előirányzathoz képest 350 millió Ft-tal nőtt az egri önkormányzat bevétele ebben az évben. A helyi adóbevételek 377 millió forinttal emelkedtek, idegenforgalmi adóból is jelentős, 110 milliós tétel érkezett az önkormányzat számlájára-hangzott el azon a tájékoztatón, amelyen a csütörtöki közgyűlésen született döntéseket ismertették a sajtó képviselőivel. Az eseményen a belvárosi rehabilitációs programról, a színház tervezett átvételéről, valamint az építményadó növekedéséről is szó esett.
Megfelelő feltételekkel kész átvenni a színházak működtetését az egri önkormányzat. Jövőre szeretnék megkapni a rendelkezésre álló központi költségvetési támogatást, valamint azt a részösszeget, amelyet a megye korábban kapott a teátrum fenntartására. Fontos szempont az is, hogy a vagyon adó- és illetékmentesen kerüljön át Eger önkormányzatához. Emellett további garanciákat várnak az államtól.
Korsós László, az adóiroda vezetője arról tájékoztatott: kis mértékben emelkedik az építményadó 2012-ben – ez a változás azonban a magánszemélyeket alapvetően nem érinti.
A közgyűlés döntött arról is, hogy a telekadó esetében négy évről öt évre nő a kedvezményes beépítés lehetősége. A szabályozás nem vonja adózás alá az egri épületekhez tartozó telekrészleteket sem a belvárosban, sem a külvárosban, sem a külterületeken. A december 22-i döntés szerint a magánszemélyek kommunális adónemét sem az egri polgárokra terheli az önkormányzat-tette hozzá Korsós László.