Domán Lászlót, a dohánygyár egykori vezetőjét köszöntötték 75. születésnapja alkalmából a városházán. A nyugdíjas igazgató főként arra büszke, hogy támogatták a sportot, az egészségügyet, a dolgozók továbbtanulását; sok embert juttatott munkához, lakáshoz.
Legalább három területen alkotott maradandót Domán László Egerben – kezdte a köszöntőt Habis László. A polgármester szerint a dohánygyár igazgatójaként kitűnő menedzseri képességekről és nagy felkészültségről tett tanúbizonyságot, nemzetközi értelemben is figyelemre méltó gyárat hozott létre. Az biztos – fogalmazott a polgármester -, hogy a legkorszerűbb, legjobban vezetett magyar dohánygyár volt az egri. Ez volt a gyár több mint százéves történelmének „aranyidőszaka”.
Domán László azt mondta: önmagában azt értékeli, hogy munkához, lakáshoz juttatta az embereket, kétszáz férőhelyes óvodát hoztak létre, és a 60-as évektől a 90-es évekre 15%-ról 75%-ra nőtt a szakképzett dolgozók aránya. Támogatták a továbbtanulást, a sportot, az egészségügyet.
A polgármester megemlítette Domán László 20 éven keresztül , a METESZ-ben végzett munkáját is. Habis László úgy látja: az egri labdarúgás legfényesebb időszaka is az volt, amikor Domán töltötte be a szakosztályvezetői posztot.