Március 16-án és 17-én immáron harmadjára rendezik meg Egerben a Junior Expot. A fiatal vállalkozóknak bemutatkozási lehetőséget biztosító programra idén nemcsak a régióból, hanem az ország minden részéről számítanak résztvevőkre. A jelentkezés lehetőségét most hirdették meg, február 3-ig várják a regisztrációkat.
Tavaly tavasszal száz tehetséges fiatal vállalkozó mutatkozott be a Junior Expon. A rendezvény nagy sikert aratott a 35 év alatti vállalkozók körében, nemcsak Egerből és a megyéből, vagy a régióból, hanem az ország valamennyi részéről érkeztek kiállítók. Az idei szakkiállítás minden eddiginél több, közel 150 vállalkozás bemutatására teremt lehetőséget az egri bevásárlóközpontban. A kiállítás látogatói mellett minden alkalommal szakmai zsűri minősítette a standokat. A verseny összdíjazása meghaladta az évenkénti kétmillió forintot, amit az első helyezett a vállalkozása fejlesztésére fordíthatott. A szervezők idén is hasonlóképpen díjazzák majd a kiállítókat. A Junior Expora február 3-ig várják a jelentkezéseket. A további feltételekről a szervező Agria Universitas Egyesület honlapján találnak bővebb információkat.