Januártól több ellenőrzésre és akár büntetésre is számíthatnak a társasházak lakói. A lépcsőházban vagy a folyosón ugyanis tilos bútorokat, nagyobb virágokat, babakocsit vagy biciklit tárolni. Ezek ugyanis tűz esetén könnyen lángra kapnak és a menekülési útvonalakat is elzárják. A katasztrófavédelem idén is folytatja az ellenőrzéseket, aki pedig megszegi a szabályokat akár 300 ezer forintos bírságra is számíthat.
Ebben a lépcsőházban szemmel láthatóan minden rendben van, hiszen nincs bútor, bicikli, vagy babakocsi a folyosóra pakolva. Egy másik egri társasház lépcsőházában azonban már több szabálytalanságot is talált a katasztrófavédelem munkatársa. A tűzoltóság szakemberei 2010-ben és 2011-ben is folyamatosan ellenőrizték az egri társasházakat. Elsősorban azt vizsgálták, hogy a lépcsőházakban vannak-e kihelyezve éghető anyagok, illetve, hogy tűz esetén a lakók biztonsággal el tudják – e hagyni az ingatlant a menekülőútvonalakon. A két év alatt vizsgált 36 társasház ellenőrzése során minden esetben találtak szabálytalanságot. A hatóság most azt vizsgálja, hogy ezeket megszüntették-e a lakók. Akik a felszólítás ellenére sem tesznek rendet a lépcsőházban, bírsággal sújthatók.
A társasházakat üzemeltetető egyik cég munkatársa kérdésünkre elmondta, hogy a tűzoltókkal évente legalább egyszer eddig is végigjárták az épületeket. Ahol szabálytalanságot találtak, ott figyelmeztették a lakókat. Ha valaki tehát a folyosón éghető tárgyakat helyez el a tűzvédelmi hatóság engedélye nélkül, bírságra is számíthat.