Hétről-hétre ismert egriek ragadnak fakanalat az egyik helyi étterem konyhájában és készítik el a vendégeknek kedvenc ételeiket. Az egriek főzőkanállal rendezvénysorozat szerdán indult, első alkalommal városunk polgármestere Habis László főzött a vendégeknek.
Szokatlan szerepben, szokatlan helyszínen tűnt fel szerda este a polgármester. Habis László az egyik egri étterem konyhájában főzött, nem is akármit. Előételnek konyakos vadpástétomot tőkegombasalátán, a leves pulykanyakból készül házi tésztával, a főétel pedig mangalicakaraj lesz Budapest módra és végül a desszert almás-fahéjas rakott palacsinta mézes aszúkrémmel. Az ötlet, hogy hétről-hétre más ismert egri ember fogja a fakanalat az étterem tulajdonosának fejéből pattant ki. A kezdeményezés mellé álltak az Egri Borbarát Hölgyek is, hiszen minden elkészített étel mellé finom borokat is kóstolhatnak majd a vendégek. Az első estén dr. Lőrincz György borai kerültek az asztalra a különleges ételek mellé. A sorozat a tervek szerint hetente jelentkezik majd, február elején a Halmos család ragad fakanalat. Hogy hogyan főznek a híres egriek a TV Eger műsorán is láthatják majd.