Tavaly alakult, de már néhány hónap múlva önálló műsorral mutatkozott be az Egri Obsitos Zenekar. Kevés zenésszel és pénz nélkül indultak, azóta a város támogatásával a hangszerek harmadát meg tudták venni. A tagok munkája, felajánlása is több százezer forintot ér. Operettkoncertet, fúvószenekari fesztivált terveznek az idei évre.
A kezdet kezdetén járnak, de sok eredményt elértek már – mondta az Egri Obsitos Zenekar közgyűlésén Saárossy Kinga alpolgármester. Reméli, hogy hamarosan megszületik a megállapodás a honvédséggel, mely szerint a leselejtezett hangszereiket megkapnák az egri obsitosok. Az alpolgármester megígérte azt is, hogy a város segít, amiben tud.
Az egyesület beszámolójából kiderült, hogy májusban a nulláról indultak. Tizenöt katonazenész csatlakozott akkor hozzájuk, többségük a helyőrségi zenekar tagja volt. Sem pénzük, sem hangszerük, még kottájuk sem volt. Augusztus 20-án azonban már zenéltek – kölcsönhangszerekkel.
Október 23-a előtt a várostól kaptak 600 ezer forintot, ebből már meg tudták venni a hangszerek harmadát, majd próbahelyiségük is lett.
A létszámuk év végére 26-ra nőtt, ez elsősorban a karnagy érdeme – hangzott el a közgyűlésen. Szinte mindenki, aki katonazenész volt, és Egerben él, tagja a zenekarnak.
Az első pillanattól kezdve azon voltak, hogy stílusban kicsit mások legyenek, mint a volt helyőrségi zenekar – nem indulókat, hanem igényes populáris zenét játszanak – mondta az egyesület titkára, Szalkainé Patófalvi Margit.
December elejére összeállították a Könnyűzenével a világ körül című műsorukat, ezzel járják a városrészeket. Februárban a Wignerben és a Bornemisszában lépnek föl, tavaszra operettkoncertet terveznek.