Folytatódott a Művészet és befektetés című sorozat, amelyben az Eventus diákjainak munkái láthatók a Dohnál Áron Galériában. Ez alkalommal Melykó Richárd festményeiből nyílt kiállítás Szemtől szembe címmel.
Az Eventus diákjai rendszeresen bemutatkoznak az egyik belvárosi bankban működő galériában. Ennek kapcsán Sajtos Attila, az iskola igazgatója a kiállítás megnyitóján elmondta, céljuk, hogy minél több tanuló kapjon erre lehetőséget.
Melykó Richárd munkáit méltatva Bugyi István művésztanár úgy fogalmazott, az útkeresés első időszakát élő fiatal alkotó probléma felvetései és azok megoldásai jó példával szolgálnak a diáktársaknak. A képek között akadnak tájképek, csendéletek is, de zömében portrék láthatók a kiállításon.
Az eventusos diákok csoportos kiállítása az iskola régi épületében látható.