Ötödik alkalommal rendezték meg a 25 órás Wass Albert felolvasó-maratont. Eger immár harmadjára csatlakozott a programhoz, de idén csak egy estén olvastak föl az résztvevők.
Egy debreceni fiatal ötlete alapján indult el 2003-ban a mára hagyománnyá váló rendezvény, melyen Wass Albert műveiből olvasnak fel a jelenlévők. A február 24-én kezdődő eseményhez idén a tengerentúlról és a Kárpát-medencéből összesen 45 település csatlakozott azzal a céllal, hogy közös olvasással emlékezzenek Wass Albert szellemiségére. A székely és a magyar himnusz után előadással, énekkel és felolvasásokkal emlékeztek a 14 éve elhunyt íróra.
Saárossy Kinga alpolgármester szerint fontos lenne, hogy az író megítélése végre a helyére kerüljön.
Az egri Wass Albert Olvasókör tagjai ebben az évben a korábbi fő szervező elfoglaltsága miatt öt órát tudtak vállalni, de a szervezők bíznak abban, hogy jövőre újra teljes időben és még több érdeklődővel csatlakoznak a rendezvényhez.