Tizenhatodik alkalommal szervezett jótékonysági bált a Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola. Az intézmény így szeretett volna köszönetet mondani támogatóinak, partnereinek.
A Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola etalonnak számít, országhatáron kívül és belül is ismert – mondta Bóta József igazgató megnyitó beszédében. Minden évben van mire büszkének lenniük, sikereikről az évente megjelenő Báli Újságban tájékoztatják támogatóikat, adnak információt működésükről a pályaválasztó fiataloknak.
Az iskola életében már hagyomány, hogy jótékonysági bált rendeznek. Az est bevételét az iskola működési költségeinek fedezésére fordítják. A rendezvény jó hangulatáról száz vendéglátós diák gondoskodott. Szakoktatók segítségével elkészítették a svédasztalos vacsora fogásait, amelyet saját maguk szolgáltak fel, mixertanulók keverték az italokat. A jótékonysági bál nyitótáncát az iskola tanulói adták elő.