Szép sikereket hozott az első felsőtárkányi pisztrángfogó verseny. A legnagyobb zsákmány másfél kiló feletti volt., a legsikeresebb versenyző 10 halat fogott az Eger melletti település tisztavízű tavából.
A pisztráng a sebes folyású vizeket kedvelő halfajta, különleges
esetekben azonban az álló vízben is jól érzi magát. Felsőtárkányban a
tóba rendszeresen telepítenek halakat, s hétvégenként bárki
vállalkozhat a halfogásra.
Bajzát Zoltán, Szikla Forrás Horgászegyesület elnöke elmondta: ennek a víznek az a legnagyobb előnye, különlegessége, hogy a Szikla-
forrás táplálja, gyakorlatilag ivóvíz minőségű víz van a tóban. Ennek
okán nagyon jól érzi magát a pisztráng a vízben.
A pisztrángfogásnak sokféle fortélya van, a horgász sikere azon múlik,
hogy túl tud-e járni a hal eszén. Szabó Lajos jó ideje horgászik, van tapasztalata a pisztrángfogásban. Elmondta: a csali és a mélység megválasztása a siker titka.
A versenyt a bélapátfalvai egyesület rendezte, a helyi Szikla Forrás Egyesület közreműködésével, a szezon nyitásaként.Bárdos Zsolt, a Bélapátfalvai Cementgyár Horgászegyesület elnöke úgy fogalmazott: a tavasz köszöntése a fő célja az idei versenynek, a közösség építése.
első versenyünk.
A legfiatalabb versenyző kisiskolás volt, neki is sikerült halat fognia.
Rottenstein Botond így nyilatkozott a halfogás menetéről: “Ha eltűnik az úszó, kicsit előre kell
tekerni a botot, kicsit meg kell emelni és amikor már itt van, hálóval ki kell fogni és meg kell mérni a súlyát.”
A három órás viadalt követően az eredményhirdetésen mindenkinek
méltatták erőfeszítéseit, s jóféle bográcsos ételt kínáltak. A pisztrángok többsége természetesen visszakerült a vízbe, a versenyzők
pedig a szép emlékekkel térhettek haza.