Hetedik alkalommal, április 20-án és 21-én rendezik meg idén az Aranytőke Borszemlét, az egri borvidék egyik legjelentősebb versenyét, amely ebben az évben nemzetközi olaszrizling borversennyel is kiegészül. A megmérettetés helyszíne ezúttal is az egerszóláti Brezovay-kastély, ahol neves borászok és borbírálók értékelik a termelők, illetve a pincészetek nedűit-hangzott el az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón.
Az Egerszóláti Olaszrizling Borlovagrend hat település hegyközségével és önkormányzatával együtt azért kezdeményezte a verseny életre hívását, hogy a kistelepülések szűk körű megmérettetésein túl a hivatásos borkészítők mellett a kistermelők is fórumot találjanak boraik összehasonlítására. Az évek során a résztvevők köre folyamatosan bővült, a teljes egri borvidék területéről érkeztek nevezések.
A borszemle idén április 20-án és 21-én lesz, amely immár harmadik alkalommal a nemzetközi olaszrizling versennyel is kiegészül.
A minősítési versenyre mintákat küldhetnek be bortermelő vállalatok, egyéni bortermelők és kereskedő szervezetek. A verseny rendezőjéhez benevezett boronként 4 db, minimum háromnegyed literes palackban kell a mintát eljuttatni. A jelentkezők három – kistermelői, kereskedelmi borok és olaszrizling – kategóriában adhatják le boraikat az egri hegyközségnél, illetve egerszóláti polgármesteri hivatalban legkésőbb április 16-ig. Az ünnepélyes díjátadó augusztus 26-án Verpeléten, a „Bor és a Nóta faluja szüreti fesztivál” keretében lesz.