A szocialisták szerint a kormány tavaly a magánnyugdíj-pénztár einstandolásával az aktív korúak jövőjét vette el, most veszélybe került félmillió gyerek jövője. Sós Tamás a babakötvény és a Start számlák tervezett államosításáról beszélt. Korózs Lajos, az MSZP országos elnökségének tagja úgy fogalmazott: olyan rendszert építenek, ahol a gazdag három gyereke többet ér, mint a szegényé. Azt mondja: elfelejti Orbán Viktor, hogy ahol piacgazdaság van, ott nem lehet pénz nélkül élni.
Sós Tamás a babakötvény és a Start számlák tervezett államosításáról beszélt, ezekbe az állam idáig 27 és fél milliárdot fektetett. Most azzal, hogy ezekhez hozzá akarnak nyúlni, a fiatalok jövőjét veszik el – fogalmazott a szocialista politikus.
Korózs Lajos, az MSZP országos elnökségének tagja azt mondja: a legnagyobb gazemberség a családi pótlékot, gyest, lakhatási támogatást Erzsébet-kártyával fizetni. Ezzel kötötté teszik a felhasználást, és benne van az a feltételezés is: akik kapják, visszaélnek a támogatásokkal. Szerinte ez a lépés előítéletes, rasszista és megalázó. Utalvánnyal nem lehet számlákat, osztálypénzt fizetni, bérletet venni. Korózs úgy látja: a gyerekek lelkét akarják ezzel megnyomorítani.