Az új oktatási törvény és a jogszabályi változások ellenére is töretlen a továbbtanulni vágyók érdeklődése az Eszterházy Károly Főiskola iránt – hangzott el a főiskola tájékoztatóján. A beszámolón szó esett még többek között az intézmény aktuális beruházásairól, pályázatairól és rendezvényeiről is.
Közel ötezren jelentkeztek idén az egri főiskolára, eszerint az intézmény még mindig a legnépszerűbb vidéki iskola az országban. A legtöbb jelentkezés a Természettudományi Karra érkezett. A leggyakrabban választott szakok pedig a sport-, a történelem-, és a médiatudományhoz kapcsolódnak. A jelentkezők több mint 60%-a alapképzésben és nappali tagozaton szeretné folytatni tanulmányait, de kiemelkedő a mesterképzésre benyújtott jelentkezők száma is – mondta Lőrinczné dr. Thiel Katalin, oktatásfejlesztési rektorhelyettes.
Az EKF jelenlegi és jövendőbeli diákjait egy megújult oktatási környezet várja. Célegyenesben van ugyanis az intézmény 5, 3 milliárd forintos, Líceum a természettudományokért elnevezésű projektje. A program részeként új külsővel és modernebb belsővel ajándékozták meg az A épületet. Emellett létrejött egy új kutatóközpont és laborműhely a Leányka úton és felújították a D épületet is – tájékoztatott a projekt eredményeiről dr. Kis – Tóth Lajos, általános és fejlesztési rektorhelyettes.
A főiskola továbbra is arra törekszik, hogy minél szélesebb körben nyújtsa szolgáltatásait a hallgatóknak – tette hozzá Kalóné Szűcs Erzsébet, a Tanulmányi és Információs Központ főigazgatója – hamarosan konferenciát szervezünk a gyakorlati képzés fejlesztésének témakörében, melyben újabb lehetőségeket kínálunk a diákoknak tudásanyaguk bővítésére.
A hallgatók kikapcsolódását pedig az Egri Főiskolás Napok programja biztosítja – erről már Grebely Gergely, a Főiskolai Hallgatói Önkormányzat elnöke tájékoztatott. A zenét, művészetet, kultúrát és szórakozást ígérő rendezvénysorozatot április 24-e és 28-a között szervezik meg.
Az intézmény havi beszámolójának zárásaként pedig Fenyves Balázs méltatta a főiskola sportolóinak eredményeit.